 |
| Dunapart, Pesti oldal |
Szeretnék önöknek bemutatkozni. Devcsics János vagyok fotóművész Magyarországról. Tudom, hogy Önök között sokan Magyarországon tanultak és jó szívvel emlékeznek országomra. de most igazából nem erről szeretnék írni. Talán ha inkább megengednék, először arról írnék pár sort, hogy én hogyan ismerkedtem meg az Önök országával. Munkám során többször jártam már Vietnámban, és bevallom, nagyon megszerettem ezt az országot. Egy átlagos magyar embernek (aki még nem járt Vietnámban) megvan az a sztereotip képe a vietnámi emberekről amit az amerikai háborús filmekből látott. Sokan úgy gondolják, hogy a Vetnámiak harcos, állhatatos, vérszomjas emberek, mert a Rambo filmekben mindig ezt látták. Természetesen ezekben a filmekben,"nagyvonalúan" elfelejtik megemlíteni, hogy mit is művelt az amerikai hadsereg az Önök országában. Tisztában vagyok ma már azzal, hogy az említett filmek által sugallt amerikai propaganda, köszönő viszonyban sincs a valósággal. De erről majd később.
Amikor először megérkeztem Vietnámba, furcsa volt nekem még a levegő illata is, nagyon más mint amit Európában megszoktam, így könnyen el tudom képzelni, hogy mit jelentett Önöknek Magyarországra érkezni. Szóval amikor először jártam Önöknél, az első emberről aki várt engem a repülőtéren, kiderült, hogy hazánktól nyolcezer kilométerre kell találkoznom azzal az emberrel aki ugyanabból a városból származik-és ma is ott él- ahonnan én is jöttem. Ő volt az az ember aki nekem nagyon sokat mesélt Vietnámról. Amikor beérkeztünk Hanoi-ba és megláttam az első vietnámi szalmakalapot viselő embert, azonnal le akartam fotózni, mire kísérőm nyugalomra intett, és mondta nem kell sietnem, mert itt még nagyon sok hagyományos öltözetű embert fogok látni. Már ennél az első utamnál is kiderült, hogy Vietnám teljesen más, mint az általam elképzelt ország.
Azóta már többször jártam Önöknél, sajnos nem eleget, és nem elég sok helyen, mert szívem szerint sokkal többször mennék. Ha valaki megkérdezi tőlem Magyarországon, hogy milyen Vietnám? Akkor csak annyit szoktam mondani-" hogy egyszer menj el oda és örök szerelem lesz. És ez azért is jó lesz számodra, mert az utazási irodák ajánlatai már nem fognak érdekelni." Természetesen Ön kedves olvasó tudja azt, hogy Vietnám milyen csodálatos ország, hiszen benne él,és látja mindennap. De a természeti szépségeken túl, amik adottak, fontosabb a vietnámi emberek vendégszeretete és az a nyitottság, közvetlenség amit megtapasztaltam ott. Már az első utazásom során is feltűnt, hogy Vietnámban az emberek mosolyognak, szívből jövően , nem csak azért mert kötelező. Megengedik, hogy leüljek közéjük, beszélgetnek, kedvesen fogadnak. Nyitottak, őszinték, kíváncsiak az idegenre. Egész biztos, hogy nem mindenki ilyen, de nekem különös szerencsém volt mert én csak ilyen emberekkel találkoztam. Az Ó faluba odaült egy idős ember mellénk és beszélgetett velünk, megkérdezte honnan jöttünk, és mondtuk, hogy Magyarországról, erre rögtön azt mondta, tudja mi barátok vagyunk, emlékezve a háborúra, de erről Önök többet tudnak mint én, mert én csak akkor születtem.
Amikor legutóbb jártam , velem volt egy ismerősöm aki még soha sem járt ott. Amikor a francia negyeden már jócskán túlhaladtunk a Vörös folyó felé, ő meg is ijedt kissé, beérve a szűk utcácskákba és aggódni kezdett, hogy mi fog történni. Annyit mondtam neki, hogy nyugodjon meg Vietnámban vagyunk, itt nem kell aggódnia. Amikor a gyerekek messziről hello, hello-t kiáltottak felénk és az idősebbek nevetve integettek nekünk, addigra már ismerősöm ijedtsége is elszállt.
Magamról ennyit röviden. Felmerült bennem az a gondolat, amikor lehetőség adódott rá, hogy ide írhatok, hogy ha már fotós vagyok, milyen képeket is tegyek fel az első bejegyzéshez. És úgy döntöttem, hosszas vívódás után, Önöknek kedveskedve, Budapestről készült képeim lennének a legmegfelelőbbek, hiszen Önök közül többen már jártak itt. Ez a pár kép viszonzás azért a kedvességért amit én a vietnámi emberektől kaptam.
 |
| Fine art photography by janos devcsics |
 |
| Budai vár utcarészlet |
 |
| Budavári Palota |
 |
| Budapest, Lánchíd |
